2013. szeptember 28., szombat

Kedves Naplóm!



Az öcsém, Harry elhatározta, hogy tönkreteszi az éltem…pedig én vagyok az idősebb! De nem vágok a dolgok elébe. Azzal indult az egész, hogy Harry meghívott magukhoz nyáron. Azt tudni kell rólunk, hogy szeretem az öcsém, de amióta híres lett, nagyon vigyáz rám. Egyetlen egy pasit sem enged a közelembe. A legutolsó barátomat is nagyon csúnyán elkergette. Ebben pedig szívesen segít neki az a 4 srác, akik a testvérének mondja magát. Könyörgöm, én vagyok a testvére, és  engem tesznek tönkre. Különösen Louis a négyük közül. Ők ketten Harry-vel zavarták el az összes pasimat. És nekem náluk kell laknom, ugyanis egy lakást bérelnek. Szóval nem nagyon szívleltem a srácokat. De le kellett mennem Anya javaslatára. Ő úgy gondolta, jót tenne nekem, ha kicsit együtt lennénk, hátha elsimulnának a konfliktusok. Testem, lelkem nem kívánta ezt az utat, de Anya olyan szépen tud nézni, hogy nem lehet neki nemet mondani. Szóval elmentem Harry-hez. Louis-sal élt együtt, de mindenki oda csődült hozzájuk az érkezésemre. Eltelt egy nap…eltelt még egy nap…és még egy. Két hétre mentem, de nekem 2 évnek tűnt. Nagyon vártam már a haza utat. Természetesen vittem magammal a drága kis naplómat, amivel mindent megosztok. Ez nekem egy megkönnyebbülés. Úgy érzem, valakinek el tudom mondani őszintén a gondjaimat. Hát Londonban is leírtam bele mindent. Még olyan dolgokat is, amire nem vagyok büszke. Aztán a negyedik napon éppen a fürdőszobába indultam, hogy összekészülődjek. Mai napra shoppingolást terveztem a Londoni plázában…természetesen egyedül. Benyitottam a fürdőbe, de sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem kopogtam. Bár nem értem, miért kellett volna, hisz elméletileg Harry és Louis elment valahova. De csak elméletileg ugyanis Louis éppen egy száll alsógatyában ácsorgott a fürdő közepén.
- Jaj, bocsi. - csuktam be egyből ijedten az ajtót.
Nem kaptam választ se akkor, se utána. Sőt, Louis mintha egész nap került volna. De akkor valami megváltozott. Elkezdtem ezen agyalni. Egyre csak Louis-t láttam magam előtt, amint majdnem teljesen meztelen állt előttem. Szívdöglesztő volt. Egyik részem még most sem szívlelete, míg a másik fülig belezúgott. De azt hittem, csak a szexi testébe. Persze, hogy ezt az emléket meg kell örökítenem a naplómba. Ez olyan, amit soha nem akarok elfelejteni. Másnap Harry bekiabált, hogy elmegy. De csak ő. Most okosabb voltam a fürdőszobába, és kopogtam, de ezúttal nem volt bent senki. Viszont a nagy izgalomba, hogy megint Louis-ba botlok, elfelejtettem behozni magammal a ruháimat, amit zuhanyzás után fel akartam venni, így mikor végeztem, kénytelen voltam visszamenni egy szál törölközőbe. Olyan gyorsan, ahogy csak tudtam befutottam a szobámba. Megkönnyebbülve becsuktam a szobaajtót, majd megfordultam, hogy megyek a szekrényhez. De valaki feküdt az ágyamon. Ekkor megláttam, mit olvas.
- LOUIS, A NAPLÓM! - kiabáltam, és kikaptam a kezéből. Magamhoz szorítottam a kis könyvet, és mérgesen néztem a srácra. Ő csak ártatlanságot színlelve felállt, és hozzám jött. - Hogy jössz te ahhoz, hogy beleolvass a magánéletembe?!
- Tényleg ennyire utáltál minket? - kérdezte, miközben még közelebb jött.
Nem feleltem, csak elnéztem oldalra.
- Sajnálom. Nem akartam, hogy ilyen rossz legyen neked.
- Pedig sikerült. Tönkretettétek az életem ketten. - néztem a szemébe szúrósan.
- Akarod tudni, miért segítettem Harry-nek annyira? - válaszként megrántottam a vállam, pedig nagyon is érdekelt. - Azért, mert nem bírtam elviselni, ha mással láttalak. Valamiért úgy éreztem, te csak velem lehetsz együtt. - kikerekedett a szemem.
- Ho…hogy mondtad? - dadogtam.
- Szeretlek Gemma. - és hozzám hajolt, hogy megcsókoljon. Egy pillanatra összeértek az ajkaink, de elkaptam a fejem. Istenem, ez hihetetlenül jó volt, viszont nem folytathatjuk.
- Mi a baj? A naplódból ítélve, te is akarod. - mosolygott gonoszul.
- Eddig védtetek a pasiktól Harry-vel, most meg azt akarod, hogy veled smároljak?! És Harry? - Ne törődj most semmivel. Se Harry-vel, se a múlttal, se a világgal. Most csak légy az enyém Gemma.
Időt sem, hagyott, máris megcsókolt. Kinyitottam a szám, amitől elmosolyodott, és átdugta a nyelvét. Kivette a naplóm a kezemből, és az asztalra tette. Magához húzott a derekamnál fogva. Én a hajába túrtam, és egyre vadabbul kebeleztük be egymás ajkát. Aztán egyszer a keze lejjebb vándorolt, és hatalmas erővel a fenekembe markolt. A számon hirtelen kiszaladt a levegő egy halk nyögés kíséretében. Az ajkaink eltávolodtak.
- Ez így nem jó. - jelentette ki Louis.
A törölköző széléhez nyúlt, és óvatosan kioldotta. Közben az arcomat vizsgálta, ellenkezek-e. De nem tettem. Tűrtem, mivel én is nagyon akartam Louis-t. Kiejtette az ujjai közül a fehér anyagot, így az végigfutott a bőrömön, majd földet ért. Louis végigmért. Tetszhetett neki a látvány, mivel nagyon vigyorgott. Én már meztelen álltam előtte, de ő még fel volt öltözve. Bár szerencsére csak egy melegítőgatya meg egy póló volt rajta. Megszabadítottam tőlük, és ekkor megláttam valamit.
- Most komolyan? Nincs rajtad alsó? - nevettem el magam.
- Miért rajtad sem volt fehérnemű. - vágott vissza.
- Ez más. Se zokni, se alsó. - nevettem, de elhallgatatott egy csókkal. Nem sokáig értek össze az ajkaink, ugyanis utána áttért a nyakamra. Apró csókokkal hintette be, majd hirtelen felkapott és a kis szekrényre ültetett, ami mellettünk állt. A melleimmel játszott, miközben a pénisze hegyével a csiklóm izgatta. Kéjes nyögések szaladtak ki belőlem. Majd hirtelen belém hatolt. Egy erőteljes sikítást engedtem ki a számon. Louis hatalmas volt. Még soha nem volt dolgom ekkorával. A hátába karmoltam. Teljesen belém hatolt, majd hagyott egy kis időt, hogy megszokjam a méretét. Ezután, már minden könnyen ment. Louis fokozatosan gyorsított a tempón, én pedig egyre gyakrabban nyögtem.
- Louis…Louis…mindjárt…
- Én is Gem. - nyögte ő is, és még gyorsabbra kapcsolta a tempót. Én még hangosabb lettem tőle, majd éreztem ahogy rángatózni kezd bennem, majd egyszerre öntött el minket a melegség. Még tolt rajtam kettőt, majd leemelt a szekrényről. Mindenem remegett, de ő meglepően jól volt. Mosolyogva tartott, és magához húzott.
- Szeretlek. Tudod viszonozni Gemma?
- Igen. De van köztünk pár kilométer, és Harry… - akartam folytatni, de ekkor testvérem befejezte a mondatom.
- …megöli az állítólagos legjobb barátját. - rontott Louis-nak.
Felkaptam a törölközőt a földről, és hátralöktem testvérem. Louis elé álltam, így ő gyorsan felkapta a melegítőalsóját. Gondoltam, rajtam keresztül nem fog nekirontani.
- Harry elég.
- Kár volt elhívnom téged. Pont Louis-sal? Pont vele?
- Kösz Haver, én is szeretlek. - felelte a fiú gúnyosan.
- Igen. A legjobb haverod. Mi bajod van vele? Vagy neked nem az eddigi barátaimmal volt gondod, mint emberekkel, csak magával a tudattal, hogy a nővérednek pasija van? Eddig tönkretettétek az életem. Most már igazán élhetek én is egy kicsit. És ha pont Louis?! Kit érdekel? Én szeretem, nem ez a lényeg?
- Ha össze mered törni a nővérem szívét Haver. - fenyegette Harry Louis-t.
- Annyit vártam rá, hogy ez nem fog megtörténni. - húzott magához hátulról Louis. 
~Zsooo

Kiss You♥


Eljött a várva várt nap. Kiss You klippremier. Leírhatatlanul vártam, és egy vicces dolog is közre játszott, Niall aki 2 éve már a barátom, nem engedte hogy megnézhessem már jóval előbb a klippet. Azt mondta nekem is ki kell várnom mint a többi Directionernek. Hát, jó. A klip eszméletlen jó lett, nagyon viccesnek találtam, és egyben szexinek is … Épp, nagy örömömben nézem a videót, amikor Niall lépett be az ajtón.
-Na hogy tetszik?
-Kibaszott jó lett kicsim. De, azért még mindig mérges vagyok hogy én nem nézhettem meg előbb ..
Ekkor nem válaszolt semmit, csak oda lépett hozzám, a telefonomat kivette a kezemből s letette a legközelebb lévő szekrényre.
Lassan fölém hajolt s, lassan rám mászott majd elkezdtünk durván csókolózni. Mint mindig ő nyerte a csók csatát, s elkezdett levetkőztetni. Mikor már csak egy bugyiban meg melltartóban feküdem alatta, meghúztam a pólója alját, vette a célzást s egy nagy mozdulattal megszabadult tőle, majd a melegítőjétől is.
Ezekután újra elkezdtünk csókolózni, s éreztem már a combomnál dudorodni a “kicsi Niallt” is, ekkor oda nyúltam s kicsit megszoríottam mire belenyögött a csókunkba, és a kezét a bugyimba helyezve elkezdett ki-be pumpálni, először egy újjával s utána már a második újját feldugva kényeztetett. Közben nyelve is oda került, a csiklómat kezdte szívni, csókolgatni, majd ujjait a nyelve válotta fel, s úgy vitt el a csúcsra.
-Ahhhhhhhhh. nyögtem egy nagyot.
Ezután felmászott hozzám megcsókolt, s rajtam volt a sor.
Elkezdtem, csókolgatni a nyakát, s egyre haladtam lejebb. Míg végűl leértem a Calvin Klein-es alsógatyájához, nagyon lassan húztam le róla, mire ő egy morgást engedett ki a szájából, hogy csinálják már valamit.
Előszőr, csak a farka hegyét, majd az egészet a számba vettem és úgy szoptam,néha mélytorkoztam is, és kis idő múlva egy egy nyögéssel a számba élvezett.
-Bassza meg |t/n| istennő vagy.
Majd felhúzott magához s fordított a helyzetünkön tehát én voltam alul. Figyelmeztetés nélkül belém hatolt, és gyorsan kezdett el mozogni bennem. Azt hittem ott helyben meghalok, minden egyes lökésnél érintette a g-pontomat. Nem kevés idő múlva ismerős érzést éreztem,az alhasamban, a hátam ívbe feszült és elélveztem, s utánam nem sokkal Niall farka rángatózni kezdett bennem és egy férfias morgással belém élvezett. Csinált,még pár levezető tolást, s lihegve feküdt le mellém.
-Ez eszméletlen volt cica.
-Szerintem is…
Niall,azt elfelejtette hogy nem csak ketten vagyunk a házban, így egyszercsak Liam hangját hallottuk.
-Legközelebb, kicsit halkabban. Köszi.
Egymásra néztünk Niallel és elnevettük magunkat. Majd egy takarót húzott magunkra, és ölelkezve aludtunk el.

She’s not afraid

A fiúk éppen befejezték a She’s not afraid-et a koncertjükön. Miután befejezték, Harry felém kacsintott, jelezvén, menjek utána a backstage-be. Mosolyogva vettem tudomásul. Kívül nyugodtnak látszódhattam, de belül fangirlingeltem. Befutottam a backstage-be, mire megragadta a kezemet.
- Harry vagyok. Mi a neved?
Szemtelenül, mosolyogva válaszolok: - [T/N].
Pimaszul odahajol hozzám, és csábítóan a fülembe suttog:
- Kövess!
Megfogta a kezemet, és az öltözőjébe vezetett. Besétáltam, majd becsuktam magam után az ajtót. Nekitolt a falnak.
- Készen állsz egy kis mókára, [T/N]? – megint csábítóan suttogott a fülembe. Természetesen kész voltam, így bólintottam.
A fülem mögötti érzékeny részt kezdi csókolgatni, majd úgy halad egyre lejjebb. Végigcsókolgatja az anyajegyeimet, ami nyögésre késztet. Levette a felsőmet, majd kikapcsolta a melltartómat. Masszírozta a jobb mellemet, míg a másikat szopta. Összeharaptam a számat, ezzel visszatartva elő törekvő nyögéseimet.
- Ne tartsd vissza őket. Nyögj a kedvemért! Nyögd a nevemet! Mutasd meg, ki tesz téged most boldoggá, bébi.
Kigombolta a farmernadrágját, miközben még mindig a melleimet szopta.
- Harry! – nyögtem, ahogy lehúzta a nadrágomat a fehérneműmmel együtt.
- Valaki nagyon nedves! – mondja kacéran, miközben az egyik ujját felhelyezi a vaginámba.
- Mm… Igen… Oh, Harry! – nyögtem, ahogy az ujja elérte a g-pontomat.
Harry ujja helyét a nyelve vette át, szívta a csiklómat. Gyorsabbra vette a tempót, én pedig folyamatosan a nevét nyögtem.
- Oh, Harry! El fogok menni! – kiabáltam, és megkértem, hogy gyorsítson.
- Igen, baby, nyögd a nevemet. Ki tesz téged kielégültté? – mondta.
- Te. Te teszel.
- Élvezz el nekem, [T/N]. Élvezz el. – úgy mondta, mintha valami parancsot adott volna ki nekem. Mindenemet nyalogatta, és elélveztem. Harry tisztára nyalt, majd piszkos dolgokat suttogott a fülembe, ami újra felizgatott…

Egy kis fotózás ;)




Hétfő reggel.Fárasztó hétvége után jön egy fárasztó hétfő is. Azt mondta Tom, a főnököm,hogy most egy különleges fotózás lesz,mivel fotósként dolgozom,így 18 évesen.Emelett pedig még tanulok is. 

Magamra kaptam egy barna miniruhát egy fekete bőr dzsekivel és elindultam.Bementem a Strarbucksba venni egy kávét és amire odaértem meg is ittam.

"Tom mikor is szeretnéd elmondani,hogy kit fogok fotózni?" Kérdeztem tőle már halál kíváncsian. 
"(T/N) Nézz hátra" kacsintott.Amikor megláttam,hogy ki az a szívem hevesebben kezdett el dobogni.
"Szia én Zayn vagyok " mutatkozott be,amire valójában semmi szükség nem lett volna,mert a kedvenc bandámból a kedvenc tagom.
"Szia, én (T/N) vagyok.Én fogok most egy fotósorozatot készíteni rólad." mosolyogtam.Megvártam,hogy átöltözzön,majd el is kezdtük a fotózást.
"Szeretnél magadból többet is mutatni?" kérdeztem reménykedve,hogy legalább a felsőjét leveszi és megcsodálhatom a felsőtestét.Nem is kellett több, elkezdett vetkőzni.Éreztem valami bizsergést odalent."Így megfelel?"kérdezte huncut nézéssel. "I-Igen."Kattintottam egy párat és végeztem is. Nem tudom pontosan hány képet csinálhattam róla,de nagyon sokat.
Összeszedtem a cuccokat,Zayn pedig elment megnézni a képeket.

Bementem a személyi mosdómba,majd leültem a kanapéra.Mocskos gondolataim voltak amitől elkezdtem nedvesedni és akaratlanul is a kezem lefelé haladott,majd elkezdtem a körkörösen dörzsölni a csiklómat.Amikor kopogást hallottam abbahagytam,majd az ajtó felé sétáltam.”Ki az?”kérdeztem.”Nyisd ki és meglátod”jött a válasz.Pontosan megismertem a szexis hangját amitől a lábam elkezdett remegni.

"Szia" arrébb álltam majd vártam,hogy beljebb jöjjön.
"Megzavartalak?" kérdezte és annyira közel voltunk már egymáshoz,hogy az ajkaink szinte súrlódtak.
"Hazudjak?" 
"Nem, mondd az igazat gyönyörűm."
"Igen, megzavartál" Elmondtam neki,hisz azt mondta,hogy az igazat mondjam.
"És miben zavartalak meg?" Kérdezte szexisten hangon amitől már annyira beindultam,hogy a bugyim teljesen átázott. 
"Épp maszturbáltam,de te megzavartál ezért.. " "Kire gondoltál miközben csináltad?" Felhúzta a szemöldökét és forró lehelletét éreztem a nyakamon.
"Rád" Suttogtam a fülébe.

Épp,hogy kimondtam belenyúlt a bugyimba és elkezdett a csiklómmal játszadozni,majd ráültetett a mosdóra.
"Kitől lettél ilyen nedves baby?Kitől?" Ordított. "Bradford Bad Boi-tól" üvöltöttem.Megcsókolt, éreztem,hogy felizgult.A hasamat nyomta a kemény férfiassága.Benyúltam a nadrágjába és megtapogattam.Látszólag élvezte mert a csókunkba belenyögött,ettől pedig kénytelen voltam elmosolyodni.Széttárta a lábamat majd félrehúzta a piros tangámat és 2 hosszú ujját belém nyomta. 

"Ahhh cseszd meg." Amikor kimondtam letépte rólam a tangámat és még 2 ujját bedugta közben a nyelvével kényeztetett. "Z-Z-Zaaayn mindjárt elélvezek" Nem érdekelte,csinálta tovább amikor már közel voltam egy hatalmasat sikítottam és el is értem a kellő gyönyört,de Zayn nem hagyta abba, még gyorsabban csinálta.Már nem bírtam a könnyeim folytak. "Zayn hagyd abba" " Nem hagyom, szenvedned kell, miért izgattál fel ennyire?" 

Amikor elegem lett belőlem erőt vettem magamon és megmarkoltam a farkát amitől összerezzent. “Most te jösz”. Kacsintottam.Lehúztam róla a nadrágját utána pedig a boxerét is. Hatalmas farkával találtam szembe magam.Sosem volt még ekkorával dolgom.Kezemet fel le húzogattam rajta majd megnyaltam.Kínozni akartam,hisz az előbb ő is ezt tette velem.Bekaptam tövig majd elsőnek lassan utána pedig gyorsan szoptam.”Mindjárt elélvezek” Nyögdécselt. “Az a te bajod” Rákacsintottam és kivettem a számból.
"Ó te kurva." Lehúzta rólam a ruhámat a melltartómmal együtt és elkezdett a mellemmel játszadozni. "Tetszik a látvány mi?" Beleharaptam az alsó ajkamba.
"Bassz meg Zayn Malik!" Ordítottam. "Bassz meg!Most!Bassz meg jó erősen,hogy sosem felejtsem el!Bassz meg"

"Azt hiszed megkapod amit akarsz mi?Miért vagy ennyire szexi ebben a dzsekiben?Kínoztál az egész fotózás alatt,most visszakapod" Kacsintott.Elkezdte csókolgatni a nyakam amitől mégjobban beindultam.Lejjebb haladott és megállt a mellemnél.Elkezdte maszírozni és szívogatni.A combomon folyt végig az örömlé amit Zayn le is nyalt majd belém mélyesztettr a nyelvét amitől kénytelen voltam felnyögni. "Élvezz a számba te büdös ribanc" Mondta.Ki-be húzogatta a nyelvét, nem sok kellett el is élveztem megint.

"Dugj már meg!" Ordítottam torkom szakadtából. Nem érdekelt,hogy ki hallja meg,már nem bírtam visszafogni magam,érezni akartam magamban.Nem sokáig vártam,mire odakaptam a tekintetem a férfiassága már bennem volt.Egy pillanatra sem állt meg, nem engedte,hogy megszokjam a méretét. "Kurva szűk vagy."

"Tegyél róla,hogy többé ne legyek az" Csintalankodtam vele, mert eléggé jól ismertem azok alapján amit olvastam róla.Tudtam,hogy szereti a rossz lányokat.

"Ah Zayn, nem bírom elfogok.." 
"Tartsd még te ribanc!" Megpróbáltam tartani, és sikerült is. Farka rángatózni kezdett bennem,majd elöntött. Egyszerre értük el a kellő gyönyört. 
"Kurva jó vagy bébi."Kacsintott majd elkezdett öltözni.
"Szó sem lehet róla!Még egy menet!" Üvöltöttem.

Nagyon jól éreztük magunkat, senki sem érdekelt minket.Életem legszebb napja volt.

1.rész Liam

Készültök a húgod esküvőjére.Igen a húgod még csak 18 éves és máris férjez megy.Még hozzá Louis-hoz igen, Louis Tomlinson-hoz az One Direction egyik énekeséhez.Az esküvőre a fiúk is meglettek híva és úgy e bár  te nagy 1D fan vagy ezért nagyon örülsz hogy a srácok is ott lesznek.Személyes kedvenced Liam.Vele sokal többet szoktál beszélgetni mint bármelyik fiúval.Sőt többet is érzel iránta!Eljött az esküvő napja.Te Liam-el mész egy kocsiban.Elkezdőtőt a buli és te nem igazán találtad a helyed ezért felmentél a szobádba, és nem sokkal később utánad ment Liam is.Elkezdtek beszélgetni.Beszélgetés:
-És milyen híresnek lenni?-te
-Hát.....jó is és rossz is!-Liam
-Mi az hogy rossz és jó is?-te
-Hát ...nem lehetek azzal akit szeretek és nem tudom hogy ő hogy érez.a jó pedig hogy láthassuk a sok csillogó szemet és hogy mennyire szeretnek minket!-Liam
-De mért nem kérdezd meg hogy érez?-te
-Mert nem tudom hogy kérdezem meg!-Liam
-Állj elé!!!-te
-[T/N] lennél a barátnőm??????-Liam
-Liiiiaaaaaaam............igeeeeeeeeeeeeeen....perszeeeeeeeeeeee....OMG!!!!-TE
*CSÓK*
Hátra dőlve az ágyon csókolóztok.
Te leveszed Liam pólóját ő pedig a ruhád cipzárját huzza le!
Lejjebb és lejjebb halad játszik a melleiddel  végig csókolja a hasad majd elér oda.
Lehúzza a bugyid és eldobja jó messze.Meg sem kérdi hogy kész vagy e..vagy valami nem egyből feldug két úját majd társul még egy úja és a nyelve is és ennek hatására te elmész Liam pedig tisztára nyal!
-Most én jövök!-te
Lehúztad Liam boxerét és mikor megláttad hatalmas férfiasságát nyeltél egy nagyot!
-Nem kell ha nem akarod!-Liam
nem érdekelt mit mond Liam bekaptam hatalmas farkát és szopni keztem.
Liam hatalmasat nyögöt.
-[T/N]ezaaaz mindjááárt elmeeegyeeeeeeeeeeek..-Liam
ahogy ezt ki mondta azonnal a számba élvezet én pedig engedelmesen lenyeltem minden csepp spermáját.
Ledöntötök az ágyra befészkelte magát a lábaim közzé a bejáratom hozz-tette magát.
-Mehet?-Liam
-Igeeen-te
Lassan beléd csússzan.Kicsit vár hogy meg szokd méretét lassan elkezd benned mozogni.
-Liiaaaam...mindjáárt el...meegyek-te
-Várj még egy kicsit....-Liam
Érzed hogy nem bírod tovább...
-Moooost!!!!-Liam
-LIIAAAAAAAAAAAM.....aahhhhhhhhhhhhwyhe-te
-Ez jó volt kicsim..szeretlek-Liam
-Én is szeretlek kicsim-Te



Porologus :)

Sziasztok!
Nálam lehet kérni +18-as *KE* sztorikat :)
Remélem tetszeni fog majd a blog :)